• 

 

LÓKÚT TÖRTÉNETE

Forrás:
https://schwaben.hu/telepulesek/lokut

Földrajzi környezet

Területe 18,11 km². Környező települések: Pénzesgyőr, Zirc, Olaszfalu, Eplény, Veszprém, Hárskút. Közigaz­gatási határa nagyrészt az Északi-Bakony kistájcsoport Öreg-Bakony kistájába tartozik, csak nyugati pereme nyúlik át a Bakonyi kismedencék kistáj Hárskúti-medencéjébe.

Határának észak-déli kiterjedése 4,4, a kelet-nyugati 6,9 km. Dimbes-dombos felszínre települt belterülete 450 m tengerszint feletti magasságban fekszik. A közigazgatási határ legmagasabb pontja a Papod-hegy csú­csa: 643 m, a legalacsonyabb a Gerence-patak egyik ágánál 399 m.

Geológiai felépítésében a földtörténeti középidő mindhárom időszakának (triász, jura, kréta) kőzetei megje­len­nek. A Papod-hegy tömegét triász fődolomit alkotja, északi előterében jura, majd kréta mészkövek sávja húzódik. Oligo-miocén kavicsos összlet csak egyetlen kis foltban, kréta mészkőbe ékelődve, a belterülettől északra talál­ható. A jura és kréta tengeri üledékeket nagyrészt negyedidőszaki lösz fedi, így azok csak kisebb nagyobb foltok­ban vannak a felszínen.

Éghajlata mérsékelten hűvös – mérsékelten nedves, az éves átlaghőmérséklet 8,5 °C, a csapadék éves mennyi­sége 800 mm.

Határa egyben vízválasztó is. Nyugati fele a Gerence-patak vízgyűjtőjéhez tartozik, a keleti már a Veszprémi-séd­hez. Utóbbi felé folyó vízfolyása azonban a mélybe jutva a karsztvizet táplálja.

Eredeti növénytakarója szubmontán bükkös volt. A település környékén attól délre és nyugatra szántóföldi gaz­dál­kodás folyik, de határának peremterületei nagyrészt erdősültek.

Zsáktelepülés, melyet két irányból lehet megközelíteni. A Zirc–Bakonybél közötti útról Aklipusztánál ágazik le az út. Déli irányból Márkó–Hárskút vonalon van közúti megközelítési lehetősége. A legközelebbi vasútál­lomás Zirc (10 km).

Településtörténet

A település nevét a területén lévő lóitató kútról kapta.

Régészeti emlékek a településen

Lókút község a Papod tető (646 m), a Kávás hegy (537 m), a Kőrishegy (578 m) és a Bajorhegy (472 m) erdők­kel borított magaslatai között húzódó völgyek egyiké­ben helyezkedik el. Veszprém megye második legmaga­sabban fekvő települése (430 m). Itt és a környéken már kr.e. 1300-800 közti években is éltek nép­csoportok, melyeknek sem nyelvét, sem népi hovatartozását nem ismerjük. Régészeti megfigyelések szerint e népcsopor­tok állattartásból, juh, szarvasmarha, lótenyésztésből él­tek. Róma városának alapításával egyidejűleg (kr.e. 800-700) elnéptelenedett ez a kis település, s mintegy 2500 éven át teljesen néptelenné vált, egészen a XVIII. század közepéig, amikor is Lókút falu kialakult és felépült.

Lókút betelepítése a XVIII. században

Lókút középkori előzmények nélkül, a XVIII. század közepén települt be. Eszterházy Dániel földesúr 1759-ben szlovák nemzetiségű, katoli­kus jobbágyokkal kötött szerződést. 1758 júniusától 1759 februárjáig 20 család telepedett le a Lókút kútnál elterülő térségben, az út két ol­dalán. Vesz­prém vármegyében, ebben az idő­szakban 67 falu települt újjá. Legtöbb volt a német telepes paraszt és szlovák telepesek.

A Lókútra betelepülő 20 család kivétel nélkül szlovák volt. A legko­ráb­bi falu a mai községnek ún. „alsó falusi” részében épült, valószínű, hogy a máig is használt temető ebben az időszakban alakult ki. A meg­emlé­kezések szerint a falunak 1760-ban már volt egy fából készí­tett ima­háza, mellette haranglábon függött a harang. 1765-től talál­hatók szü­letési és keresztelési anyakönyvek. A helyi német nyelvjárás arra en­ged következtetni, hogy a bevándorló német lakosság zöme Bajoror­szág ÉNy-i körzetéből - a Feketeerdőből vándorolt ide.

Tíz esztendő múlva a cseszneki Eszterházy-uradalom újabb családok le­telepedését engedélyezte Lókúton. Az újonnan érkező telepesek kö­zött egyre több volt a német nemzetiségű és a magyar. A beván­dorló német lakosság zöme Bajorország északnyugati körzetéből, a Tauber folyó mel­letti Rothenburg környékéről érkezett. A XVIII. szá­zad utolsó évtizedeiben bevándorló német telepesek a XIX. századra uralkodó népességgé vált Lókúton. Az itt otthonra találó telepesek 1780-ban egy kőből rakott templom építését kezdték el, amely há­rom év alatt elkészült és 1783-ban szen­teltek fel, ekkor a falunak már volt saját plé­bánosa. Az első betelepí­tett csa­ládok bérlők voltak, akik lakóházzal rendelkeztek, de földterü­lettel nem – őket nevezték az adóösszeírá­sok­ban „házas zsellérek”-nek. A földeket erdőirtás útján szerezték, ezek voltak az ún. „irtás földek”.

Lókút ipartörténetében jelentős helyet foglal el az üveghuta megalakulása és működése. 1762-től az 1790-es évekig működött a faluban üveghuta. Német nemzetiségű üvegmunkások és családjaik költöztek Lókútra, de annyira irtot­ták, pusztították az erdőt, hogy a kár nagyobb volt, mint a haszon. A szénégetés, hamuzsírkészítés, üvegfúvás ipara a XVIII. század végére lehanyatlott. A lókúti Ó-huta 1793-ig működött, helyén egy mezőgazdasági szeszfőzdét létesí­tettek, amely az 1870-es évekig működött. A lókúti jobbágyok ezután kevés földjük művelése mellett elsősorban háziiparral, lapátok, villák és más faeszközök, valamint szekré­nyek készítésével foglalkoztak, de a sovány föld és a famunkára alkalmas erdők fogyása miatt a lakosság el­szegényedett.

Lókút a XIX. században

A XIX. század elejére a lakosság nemzetiségi összetétele jelentő­sen megváltozott. A szlovákok mellett jelentős számban éltek magyarok, és német nemzetiségű családok, számuk vetekedett a szlovák lakossággal.

Lókút külső, lakott területén Gyertyánkút-pusztán hamuzsír, és mészégető telepek jelentek meg. Lókút gazdasági életében jelentős változást hozott az 1890-től épülő Győr-Veszprém vasútvonal. A földterületek szinte teljes egésze az uradalomé volt, ami szinte minden életlehetőségtől megfosztotta a lakosságot. Az emberek kénytelenek voltak napszámba járni. Miután az 1800-as évek közepén leszakadt a lókúti templom boltozata, így az használhatatlanná vált, a nép templom nélkül maradt. 1868-ban kezdték meg az új templom építését, amely 1869 végére befejező­dött. A templom a kor építészeti ízlésének megfelelően neogótikus-romantikus stílusban épült, jelentéktelen válto­zásokkal napjainkban is áll, – védőszentje Szent Mihály arkangyal. Tíz év múlva azonban már felújításra szorult a paplakkal együtt, ekkor (1879) a templom új harangot is kapott.

Az I. és II. világháború hatása

A szűkös megélhetés miatt egyre többen vándoroltak ki, főleg Amerikába. A kivándorlás tömeges méreteket öltött, a legtöbben szlovákok és németek voltak. Az uradalom igyekezett munkahelyeket biztosítani, 1911-ben gazdasági szeszgyár építésébe kezdtek. Ebben az időben Lókúton mintegy 1700 ember élt.

Az első világháború eseményeihez tartozik, hogy Lókútról 166 hadköteles férfi vonult be katonának. Huszonhatan hősi halált haltak, sok volt a hadifogoly és sebesült. Egy fiatal, életerős nemzedék legjobbjai vesztek el.

Az 1920-as nemzetgyűlési törvények hatására Lókúton is megindult a törpebirtokosok földhöz juttatása. Az óbányai uradalomnak volt egy tehenészete (500-600 szarvasmarha), egy gázolaj üzemeltetésű hengermalma, egy mezőgaz­dasági szeszgyár és finomító, amely több ember megélhetését biztosította.

Lókúton mindig jelentős számú iparos dolgozott. Bognár, cipész, fakereskedő, kocsmáros, kovács, szabó. Az iparo­sok munkájukból nem tudtak megélni, ezért az ipar mellett mezőgazdasági tevékenységgel is foglalkoztak.

A gazdasági életet mindig meghatározta a vízhiány. 1930-ban a mintegy 2000 lakost 1 kút látta el vízzel. Kővel kirakott magán kutakat ástak, így enyhítették a vízhiányt. A megnyugtató megoldásra azonban 1986-ig kellett várni. A település társadalmi rétegei fizikailag is elkülönültek egymástól. A felső faluban éltek a sze­gényebbek, (favágók, napszámosok), az alsó faluban pedig a módosabbak (parasztok, iparosok). Mindegyik falurésznek megvolt a maga kocsmája. Pár évvel ké­sőbb ezek az ellentétek nemzetiségi ellentétekben nyil­vánultak meg. Megjelentek a nemzetiszocialista mozgalom agitátorai. Ebben az időszakban merült fel először a büdöskúti bekötőút építésének gondolata, amelynek esetleges megépülése Veszprém megközelí­tését rövidítette volna meg. 1938-ban elkezdődtek a földmunkák, köveket hordtak, de az időközben kirobbanó II. világháború miatt az útépítés leállt, bár az út megépítésének terve a következő évtizedekben újra és újra felvető­dött.

A II. világháború alatt az ipari szakmák mellett a közel­ben lévő Eplényi Mangánércbánya jelentett munkalehe­tőséget. Sokan jártak be Zircre és Veszprémbe dolgozni. A lakosság 80 %-a volt tagja a Volksbundnak. 1941-ben a település 2217 lakosából 1610 (73%) vallotta magát né­met nemzetiségűnek. Ez időtájban kezdték el a németek lakta helységnevek használatát. (pl: Lókút - Rossbrunn).

A háború első évében 12 fiatalember vonult be Lókútról önkéntes katonai szolgálatra, majd 1943-ban mozgósí­tották a még otthon maradt német nemzetiségű hadkö­teles férfi lakosságot is, akaratuk ellenére szintén a né­met Waffen SS alakulatokhoz. 1944 novemberében a fa­luban és környékén súlyos harcok dúltak, melynek szá­mos katonai és polgári személy esett áldozatul. 1944 decemberében 80, zömében Volksbundista család kelt útra a visszavonuló német csapatokkal együtt Németországba.

A háború Lókúton 1945. március 24-én ért véget, a község súlyos emberveszteségek mellett, csekély anyagi károkat szenvedett el. A temetetlenül maradt német katonák holttesteit a falu temetőjében hantolták el, a szovjet katoná­kat Zircen közös sírba temették. Az I. és II. világháború hősi halottainak 1990-ben állítottak márványtáblát.

Németek kitelepítése

1945 nyarától Nemzeti Bizottságok alakultak, amelyek az adott település legmagasabb vezetési szervei voltak. A megalakult földosztó bizottság elkobozta a volksbundisták földjét, és csak magyar nemzetiségűek között osztotta fel. Az elkobzás földre, élő és holt gazdasági felszerelésre egyaránt vonatkozott.

Jelentős belső népmozgás indult meg az országon belül, amely 1945 decemberétől, 1948 januárjáig tartott. Az el­menekült és a kollektív bűnökkel vádolt német családok házait a környező falvakból és a távoli Mezőkeresztesről érkező telepesek foglalták el. A kitelepítési listára felvett családok teljesen ki voltak szolgáltatva a községben hatal­mon lévő csoportnak. Az újabb és újabb névsort a községházán függesztették ki. Lókút község történetének fekete napja 1948. január 18-a volt. Ekkor vagonírozták be azt a 60 családot, összesen 376 embert, akik a kollektív bűnös­ség vádjával kényszerültek elhagyni szülőfalujukat. A kitelepítettek többsége a Kelet-németországi Pirna város kör­zetébe került, de többen átszöktek az amerikai megszállás alatt lévő, később nyugat-németországi területekre.

Élet a kitelepítések után

1949 után az államosított óbányai birtokon állami gazdaság kezdte meg működését. Állattenyésztési telepet, juhá­szatot, sertés és tehenészeti telepet alakítottak ki. 1950-ben alakult meg Lókúton a Mezőgazdasági Termelőszövet­kezet és Óbányán az kísérleti mezőgazdasággal foglalkozó Agrobotanikai Intézet, amely 1990-ig működött.

Újra napirendre került a tanácsüléseken a büdöskúti bekötőút építése, illetve Lókút közellátási kérdése. A Zirci Kör­zeti Földműves Szövetkezet 2 boltot üzemeltetett Lókúton. 1953-ban megkezdődött a községben az elektromos hálózat kialakítása. A létfontosságú vízvezetékrendszer kiépítését 1958 márciusában kezdték el, amelyet 1959. no­vember 12-én adtak át, de a szárazság miatt közel két évtizedig még vízhiány volt a településen. Erre 1986-ban sike­rült megoldást találni, amikor a hárskúti mélyfúrású kút bekapcsolásával végre Lókút százados vízgondjai is véglege­sen megoldódtak.

Nagy gondot jelentett a fiatalok elvándorlása, mert égető gond volt a munkahelyhiány. A közösségi élet ápolására felépült egy kultúrterem, ahol ezen túl községi rendezvényeket szerveztek. 1972-ben elkészültek az új orvosi ren­delő tervei, amelyet társadalmi munkával sikerült felépíteni 1975-re. Közösségi munkával újult meg a temetőkerí­tés, ezek után minden erőt az utcarendezésekre és járdaépítésre lehetett fordítani. 

Lókút a rendszerváltás (1990) után

A rendszerváltozás első éveiben (1992-ben) merült fel először, hogy Lókút község újra önálló legyen közigazgatási­lag. A lakosság a Zirctől való elválás mellett döntött. 1992. június 1-től – a leválás után – Lókút-Olaszfalu-Nagyesz­tergár körjegyzői hivatalt alakított ki. 1992. december 22. a két község képviselő-testületének alakuló ülése. Polgár­mester Fallmann József volt.

A község németországi kapcsolatai már 1993-ban megkezdődtek, amikor a Lókúti Önkéntes Tűzoltó Egyesület a németországi Freimau Tűzoltó Egyesülete kapcsolatot épített ki. 1994 nyarán a németországi Hebertshausen köz­séggel bontakozott ki partnerkapcsolat.

Ezen időszak gazdasági jellegű eseményei közül kétségtelenül a legje­lentősebb a Ló­kút-Hárskút közút megépítése volt. Akárcsak országos szinten, Lókúton is egyre több magánvállalkozás bontakozott ki. Az 1990-es évek második felében fiókgyógyszertár kezdte meg műkö­dését az orvosi rendelő épületében. A katolikus hívek gondozását Szíjártó László nagyesztergári plébános látta el. 1996-ban elkészült Lókút község mo­nográfiája, szerzője Veress D. Csaba. 

Elmondhatjuk tehát, hogy az utóbbi 10 évet tekintve Lókúton jelentős változások következtek be. A helyi önkor­mányzat kezdeményezésére megszépült a temető, német segítséggel a templomot kívülről restaurálták, utak épül­tek, kiépült a telefon és gázhálózat, nyugodt szívvel és lélekkel énekelhetünk, beszélhetünk svábul is, ami nem kis eredmény, csak ha az utóbbi pár évtizedet vesszük alapul. Megszépült a falunk, rengeteg turista jár erre, német állampolgárok vásároltak házat, hogy ebben a gyönyörű, nyugodt környezetben éljenek. Községünkben nemzeti­ségi oktatás folyik az óvodában és iskolában is (1-4. osztály). Hagyományápoló, hagyományőrző, sportegyesületek és civil szervezetek alakultak, alakulnak. Jó példa az összefogásra, mert csak így juthatunk előbbre, így mindenki tesz azért, hogy ez a kis falu szebb és élhetőbb legyen! 

Intézményrendszer

Közigazgatás

Lókút 1950. október 22-ig kisközség volt a zirci járásban az olaszfalui körjegyzőséghez beosztva.

1950-ben hajtották végre a közigazgatás átszervezését, a tanácsok megalakítását. 1950. június 15. – 1973. április 15-ig a községben önálló tanács és hivatali szervezet működött.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1970. június 30-i hatállyal a zirci járást megszüntette, a községet a veszprémi járáshoz csatolta. június 15-től Lókút a Zirci Községi Közös Tanács kötelékébe került. Lókutat 8 választott tanácstag képviselte.

A rendszerváltozás első éveiben (1992-ben) merült fel először, hogy Lókút község újra önálló legyen közigazga­tásilag. A lakosság a Zirctől való elválás mellett döntött. 1992. június 1. – a leválás után – Lókút–Olaszfalu–Nagy­esztergár körjegyzői hivatalt alakított ki. 1992. december 22. a két község képviselő-testületének alakuló ülése. Polgármester Fallmann József volt. Jelenleg Surányi Mihály a település polgármestere.

Német Nemzetiségi Önkormányzat

A rendszerváltás után a hazánkban élő kisebbségek megítélésében is jelentős változások következtek be. 1994-től országos, majd helyi szinten is egyre több helyen alakultak kisebbségi önkormányzatok, hagyományápoló egyesületek, nemzetiségi civil szervezetek. Lókúton 1998-ban alakult német kisebbségi önkormányzat, akkori elnöke Surányi Mihály, községünk jelenlegi polgármestere volt.

Azóta 3 képviselő-testület dolgozott: Fallmann József volt a polgármester, aki ezt a tisztséget 2002-ig töltötte be. Tagja volt a megalakuló német kisebbségi önkormányzatnak is. Nevéhez fűződik a testvértelepüléssel, Hebertshausennel (Németország) való kapcsolatok kiépítése. 2002-től Surányi Mihály tölti be a polgármesteri posztot, aktívan részt vesz a kisebbséggel kapcsolatos bárminemű munkában, hiszen ő a Hagyományőrző Egyesület elnöke, melynek keretében a Wildrosen dalkör is működik. 2002–2006 között a kisebbségi önkormányzat elnöke Lipp József volt. Ebben az időszakban alakult meg a Hagyományápoló Egyesület. 1998–2002 között a lókuti önkormányzat képviselője Schoffhauzer Mártonné volt, aki később a kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese (2002–2006), majd 2006-tól elnöke lett, tagja a Hagyomány­őrző Egyesületnek, valamint a dalkörnek alapító tagja.

Községünkben nemzetiségi oktatás folyik az óvodában és iskolában is (1–4. osztály). Hagyományápoló, hagyo­mányőrző, sportegyesületek és civil szervezetek alakultak.

Iskola, oktatás

A lókúti elemi iskola a 19. században veszprémi római katolikus püspökség felügyelete alatt állt, ahova az 1840-es években a lókúti, óbányai és gyertyánkúti gyerekek jártak. A gyerekek egy része magyarul, más része németül is tanult. A tanító a jegyző feladatát is ellátta. Az 1900-as évek elején a római katolikus iskola felújításra szorult, nagy viták árán adományokból sikerült a felújítás.

Az 1940-es években nyílt lehetőség nyílt német tannyelvű iskolák megalakítására. (1940. Bécs, magyar-német kisebbségi megállapodás). 1941-ben Lókúton megkezdte működését a kéttannyelvű iskola. Érdekesség, hogy az országban összesen 16 ilyen tanintézmény működött. 1929-ben avatták fel a teljesen átépített, felújított iskola épületét, mely két tanteremmel bővült. Ekkor Lókúton 220 tanköteles gyermek járt iskolába. Az iskolaudvarban állították fel az I. világháború hősi halottainak emlékművét.

1948-ban törvény született az egyház iskolák államosításáról. Lókút községet a háború és az azt követő kitelepí­tés alaposan megviselte, mintegy 800 főnyi lakosát veszítette el. Nyílt egyház és vallásellenesség uralkodott. Megtiltották az utcai körmeneteket, a plébánia tevékenységét kizárólag a templomban engedélyezték, ennek ellenére a lókúti hívek ragaszkodtak egyházukhoz. A 1950-es éveket nyílt egyház és vallásellenesség jellemezte, ennek ellenére a lókúti hívek ragaszkodtak egyházukhoz, adományokból festették újra a templomot! Az iskola teljesen kivált a plébánia hatásköréből. A lehetőségekhez képest élénk kulturális és sportélet zajlott (színházi elő­adások, színjátszó csoportok, röplabda, futballcsapat). Az asszonyok oltárterítőket, zászlókat horgoltak és hímez­tek, a családok adományaiból belső festést végeztek a templomban 1955-ben. A lehetőségekhez képest élénk kulturális és sportélet folyt. Az iskolába iratkozó 1. osztályosok zöme nem beszélt magyarul, anyanyelvük a sváb volt.

1959 nyarán óvoda és napközi indult, „hogy gyerekeink megtanulhassák a magyar anyanyelvet". Szorgalmazták egy kultúrház működtetését. 1960. decemberi tanácsülésen nagy vita alakult ki, mint nemzetiségi településen a német nyelv tanításáról.

Az 1960-as években kezdődött meg a fiatalok elvándorlása, a közeli városokba.

1960-ban az óbányai kastélyban állami gyógypedagógiai nevelőintézet kezdte meg működését, itt azok a gyer­mekek nyertek elhelyezést, akik az iskolai közösségbe nem tudtak beilleszkedni, illetve az előírt tananyagot nem tudták elsajátítani. Az intézményben évekkel később speciális általános iskolai nevelés is volt, a létszám olykor a 120 főt is elérte, nagy részük a kollégiumi ellátást is igénybe vette. Az intézmény ebben a rendszerben 1998-ig működött, majd a gyermekeket lakásotthonos rendszerbe helyezték át, ezután a teljesen felújított épület napja­inkig is üresen áll.

1972-ben az általános iskola akkori igazgatója - már a körzetesítés valószínűségéről beszélt. A lókúti iskola épüle­tében varroda kezdte meg működését, 40 asszonynak munkát adva (eközben a felső tagozatot beolvasztották zirci iskolába).

Lókúton már 1981-ben szóba került óvoda létesítése de csak nagy nehézségek árán, hatalmas összefogással, sok társadalmi munkával sikerült végül 1983 novemberében átadni az épületet. A volt tanítói lakásban megkezdte működését a napközi otthonos óvoda, melyben jelenleg - az iskolával együtt (1-4. osztály) - német nemzetiségi oktatás folyik.

A rendszerváltás után az óvoda 22 gyermekkel 4 fő dolgozóval, az iskola alsó tagozata 16 gyermekkel 2 fő dolgo­zóval működött.

Lókúton működő civil szervezetek

Rossbrunn Kulturális Alapítvány

Az alapítvány 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy fejlessze és szervezze a település kulturális életét, ápolja a német nemzetiségi hagyományokat. Az alapítvány támogatta Lókút általános iskolájának nemzetiségi intéz­ménnyé történő átalakítását, hogy ezzel segítse az iskola oktatáson túli kisugárzását a hagyományok megtartásá­ban és ápolásában.

„Német Nemzetiségi Klub” Egyesület

Az egyesület 2005-ben alakult meg a Lókút Német Kisebbségi Önkormányzatának ösztönzésével és támogatásá­val. Napjainkban tagjainak száma 31 fő, többségében fiatalok. Feladatának tekintia német és magyar kultúra ápolását, a település hagyományainak felélesztését és továbbvitelét, a német nyelv ápolását, a környezet véde­lemét és a sport támogatását. Jó hangulatú rendezvényekkel, összejövetelekkel, kirándulásokkal igyekszik bekap­csolódni a falu közösségi életébe, ezeken a résztvevők száma folyamatosan gyarapszik.  Az egyesület szervezésé­ben valósult meg az elmúlt években Lókúton a májusfa állítása és kitáncolása, húsvéti kerepelés, kirándulás Ausztriában. Segítettek a Nemzetiségi nap és a Márton nap, „falujáró” Mikulás lebonyolításában.

Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület

Az egyesület 2005 decemberében alakult azzal a céllal, hogy megóvja és védje a település környezetvédelmi értékeit és azt megismertesse az iskolásokkal és bemutassa az érdeklődőknek.

Hagyományok

Településkép, utcaszerkezet

Lókút legkorábbi, legrégebbi része a mai községnek az ún. „alsó falusi” részében épült ki. Elképzelhető, hogy a falu végén elhelyezkedő és a mai napig használt temető ebben az időben alakult ki. A visszaemlékezések szerint az első fából ácsolt imaház a temető közepén állt, amely mellett haranglábon függött a harang.

Ez időben Lókút lakóinak száma megközelítette az 1800 főt. Egy utcája volt. A házak hosszában épültek, három generáció is lakott együtt. Néhány ház, melyet korhűen helyreállítottak ma is utal e házak stílusára. Két ablak né­zett az utcára, itt volt a nagyszoba, majd hátra indulva a konyha, és éléskamra, azután a hátsó részben újra talál­hattunk szobát, konyhát, kamrát. Egy szobában gyakran 8­–10 ember aludt.

A házakat sárral tapasztották, majd évente kétszer, hús­vétra, és búcsú alkalmával fehérre meszelték. A konyha, ahova az udvarról lehetett belépni kővel volt lerakva, a szo­bák földesek voltak, hétvégeken locsolták, ünnepekre felsá­rozták. Általában évente meszelték a helységeket az asszo­nyok. A lakóházak falazata sárba rakott kőből, illetve ha­barcsba rakott kőből készült. A tetőzet cserép, pala, nád, zsúp és zsindelyes. Több ház udvarán volt kút, amely esővi­zet fogott fel. Az árnyékszék a lakáson kívül volt. A lakások hátsó végében építették a pincéket, termények tárolására nagyon jól megfeleltek. A padlásra szintén az udvarról lehe­tett feljutni, a gabonát, kukoricát hordták fel ide télre.

Az alsó faluban laktak a módosabbak, gazdák, iparosok - akik elsősorban a fa megmunkálásából éltek. A felső fa­luban a szegényebbek éltek, bizony sokszor lett verekedés, ha bálok alkalmával összeszólalkoztak az alsó és felső falusiak. 1920 után kezdett kiépülni a „telep” – amely két új utca megnyitását jelentette. 

Szakrális környezet

A népesség vallási hovatartozása

A 18. század közepén betelepített szlovák családok egytől-egyig római katolikus vallásúak voltak. 1770-et köve­tően egyre több német nemzetiségű család neve jelent meg a születési és házassági anyakönyvekben. A házassá­gok falun belül köttettek meg, ritka kivételnek számított, ha valaki távolabbi faluból nősült. A szlovák eredetű és a kisszámú magyar lakosság nyelvileg németté vált. Az 1700-as évek végén a faluban 134 lakóház állt, melyben 208 család lakott, majd 1000 főt számláltak. Kivétel nélkül mindenki római katolikus vallású volt.

Lókút a 19. század első felében továbbra is egységes felekezetű település volt. 1824-ben a temetőben és a köz­ségben álló keresztek gondviselésére írásos kötelezettséget vállaltak a falu elöljárói.

1941-ben a település 2217 lakosából 1610 (73%) német nemzetiségű volt, felekezetüket tekintve 98%-uk katoli­kus.

Templom 

Kezdetben Lókúton állandó lelkész nem volt, a lelkészi teendőket fe­rences és cisztercita szerzetesek, majd világi papok látták el. A keresz­telési, házassági és halotti anyakönyvek vezetését 1765-ös évtől kezd­ték meg a ferences rendi szerzetesek. Ez időben merült fel a templom építésének gondolata, amelynek kivitelezését 1780-ban kezdték el és 1793-ban fejezték be a falu északi felében, a domboldalon.

Nem sikerült tartós, időtálló anyagból építkezniük, mert az 1800-as évek közepén leszakadt a lókúti templom boltozata, így az használha­tatlanná vált, a nép templom nélkül maradt.

A ma is álló új templom 1869-ben épült fel az iskolaudvar helyén. Az első kőtemplom építésével egyidejűleg készült el a plébánia ház is. A templom a kor építészeti ízlésének megfelelően neogótikus- ro­mantikus stílusban épült, védőszentje Szent Mihály arkangyal. Tíz év múlva azonban már felújításra szorult a paplakkal együtt, ekkor (1879) a templom új harangot is kapott.  

1933-ban a templomot kívül-belül restaurálták, de már tíz év múlva szükség volt a templom tetőzetének felújítására. A község harangját, ugyanúgy, mint az I. világháború alatt, kato­nai célokra elszállították.

A II. világháború idején jelentős esemény történt. A lókúti születésű Szuntheimer (Szörényi) Kálmán bemutatta a templomban újmiséjét, amely a falunak is nagy ünnepe volt, mert sem előtte, sem azóta ilyen esemény nem tör­tént.

Kálvária 

Lókúton már az 1890-es években szerettek volna kálváriát építeni. A szükséges pénzösszeget mégsem sikerült összegyűjteni, így a terv ekkor nem valósulhatott meg. Az adományokat letétbe helyezték az Egyházmegyei Ala­pítványi Főpénztárban.

A keresztút építésének gondolatát dr. Markovits Bálint lókúti plébános karolta fel. 1913 tavaszán a templom mö­götti sziklás, gödrökkel szabdalt területet a hívek ingyenes, fáradságos munkájával feltöltötték majd planírozták. Július végén (a stációk és kőkeresztek alapítóleveleinek egyházmegyei engedélyezése után) megépült a 14 kőstá­ció, majd augusztusban a keresztutat lezáró kőfal, benne kis kápolnával és felállították a 3 keresztet is.

A kálvária ünnepélyes átadására 1913. szeptember 7-én került sor, amelyre a környező falvakból - Márkóról és Kislőd­ről is - tömegesen zarándokoltak el a hí­vek. A keresztút stációinak és keresztjei­nek felszentelését Meszes Polikárp a veszprémi ferences zárdafőnök végezte, beszédet mondott Kostyelik Kajetán ta­nár, nagyesztergári plébános.

Az 1913-ban négy hónap alatt felépített és felszentelt a Kálvária „fekvése miatt párját ritkítja” - írta a Zirc és Vidéke új­ság. Később a kálvárián a hívek adakozá­sából felállították a Fájdalmas Szűz és Szent János apostol szobrát, a Kálvária ezzel szép kiegészítést nyert.

Kálváriájukat azóta is őrzik és rendben tartják. (Márkusné Vörös Hajnalka)

Keresztek

Vajcs kereszt

1928-ban Vajcs Ferenc kőkeresztet állítatott Lókút és Óbánya közi út mellett hálából, hogy túlélte a világhábo­rút. 1928. július 22-én Kostyelik Kajetán zirci cisztercita házgondnok szentelte fel.

Kolera kereszt

1830. szeptember 7-től december 13-ig tombolt Lókúton a kolera járvány, amely 791 főnyi lakosságból 45 embert ölt meg. Három esztendővel a járvány után 1834. szeptember 21-én a hívek buzgóságából és adakozásából Kovács István Lókút köz­ségi bírója a Veszprémi útban (az ún. Büdös-kúti út) egy keresztet állíttatott, melyet napjainkban is Kolera Keresztnek hívnak a pusztító járvány emlékezetére.

Kalamász kereszt

1947-ben aknarobbanás következtében halt meg két ember. Egyikük felesége Kalamász Mihályné a robbanás közelében emlékkeresztet állíttatott férje emlékére.

Szentháromság-szobor

A Bem utca 57–59. szám előtt álló Szentháromság szobrot 1907-ben állíttatták az Amerikába kivándorolt lókúti családok. 

Szokások

Egyházi évhez kötődő szokások

Újév (január 1.)

Újév reggelén a férfiak elindultak a rokonokhoz, ismerősökhöz, hogy jókívánságokat mondjanak. Nők nem mehettek, mert el­vitte volna a szerencsét. Az újévi köszöntő így hangzott:

„Mi kívánunk szerencsés újévet!

 Hosszú, egészséges életet, tele erszényt!

Elől hátul új kaput, a házigazdának egy hordót tele borral,

hogy egész évben vidám legyen!

A háziasszonynak egy nagy lábast,

hogy mindig tele legyen!

Az istállómesternek egy nagy sapkát,

hogy kiporolhassa a pelyvát.”

A háziak megkínálták pálinkával, borral a vendégeket, akik tovább mentek. A haragosok nem köszöntötték egy­mást.

Vízkereszt, Háromkirályok (január 6.)

Január 6-án ünnepelték a vízkeresztet, amikor a templomban vízszentelés történt (keresztvíz). Az otthonokban ezen a napon szedték le a karácsonyfát. 

Farsang

Húsvét előtt 7 héttel zajlottak a farsangi mulatságok, vasárnap, hétfő, kedd éjfélig. Farsangvasárnap litánia után a lányok, fiúk összegyűltek, az állatok etetése után mentek mulatni a fiatal házasok. A lányok és fiatalasszonyok vasárnap hófehér ruhában, rakott bő szoknyában, fehér blúzban, fekete kötényben, a lányok kendő nélkül, a fia­talasszonyok kontyos kendőben voltak. A férfiak fehér ingben, fekete mellényben, nadrágban, kalapban vigad­tak. A zenét a Tehelek szolgáltatták, harmonika, cimbalom és fúvószenekar. Hajnalig tartott a vígasság. Haza­mentek, kipihenték magukat, hétfőn délután kezdődött újra minden. Farsang hétfőjén tarka ruhába öltöztek a lányok, asszonyok, kedd hajnalig mulattak. Hamvazó szerda előtti keddi napon már sötét ruhában, de csak éjfé­lig. Éjfélkor megszólalt a harang, amely a farsangi mulatság befejezését jelentette. A lányok, asszonyok hazamen­tek, a legények még mulattak, a legrészegebbet összekenték korommal, felöltöztették farsangi bikának, és végig­tolták a falun tragaccsal. Ezután kezdetét vette a böjt, amely húsvét hétfőig tartott, ez alatt bálokat, zenés mulat­ságokat nem szabadott tartani.

Farsang vasárnapján hordós káposztát készítettek hússal, gombóccal, s mákos rétest sütöttek. Hétfőn füstölt kol­bászt főztek, hozzá tormát reszeltek, kenyérrel és farsangi fánkot sütöttek. Kedden borlevest készítettek forgács­fánkkal.

Húsvét

Húsvét előtt negyven napos böjtöt tartottak.

Nagycsütörtökön a templomban szertartások voltak, utalva az utolsó vacsorára.

Nagypénteken szigorú böjt volt - ami azt jelentette, hogy ezen a napon húst egyáltalán nem ettek, zsírral nem főztek, háromszor étkeztek, amelyből csak egyszer lehetett jóllakni. Elnémultak a harangok, a harangszót kere­peléssel helyettesítették, gyerekek járták a falut - a következőt mondták délben: „kerepelünk, kerepelünk az Úr­angyalára.”

Nagyszombaton a kereplők minden házba bementek, kaptak tojást, pénzt.

Nagyszombat délután volt a feltámadási körmenet, amely a kálvárián zajlott. Nagyszombaton is böjtöltek, a kör­menet után azonban már lehetett húst enni.

Húsvét vasárnap reggelén szentelt sonkát, kalácsot, tormát, tojást reggeliztek. A morzsákat a tűzbe dobták, mondván, megvédi a házat a tűztől. Az állatok is kaptak a maradékból. Megfőzték az ebédet, majd templomba mentek, ahol a mise nyelve latin volt. A szertarás befejeztével mindenki elindult haza, a férfiak megálltak a ke­resztnél, beszélgettek.

Húsvét hétfőn reggel a fiúk vesszőért mentek a kertbe, korbácsot fontak, s amikor a lányok misére mentek, el­kapták őket és jól megkorbácsolták őket. Este kezdetét vette a mulatság.

Pünkösd

Húsvéttól újra eltelt 7 hét, következett a pünkösd. Pünkösdhétfőn reggel a fiúk elmentek a lányos házakhoz, ko­szorúkat, virágokat aggattak a házak falára, faágakra. Délelőtt misére mentek, délután rokonokat látogattak.

Május 1.

Május 1-én májusfát állítottak, amelyet betáncoltak, május utolsó napján kitáncolták, jókat mulattak. 

Péter, Pál napja (június 29.)

Péter, Pál napján kezdődött az aratás: Hajnalban rozsból, búzából kötelet készítettek. Mind családtagnak meg­volt a feladata: a gyerekek kötelet terítettek, az apa kaszálta a gabonát, az anya és a gyerekek szedték a markot. Az otthon lévők hordták az ebédet. Kora hajnaltól késő estig dolgoztak, általában egy hónapig tartott az aratás. A kévéket kepékbe rakták úgy, hogy az eső ne érje a magot. Amikor vége volt az aratásnak a termést hazahordták a nagy udvarra, majd kicsépelték a gabonát. Volt aki kézzel, cséphadaróval ütötte, a módosabbak géppel csépel­tetek. A cséplőgép házról-házra járt. A munkások gabonáért dolgoztak a cséplőgép mellett. A szemet a palásra hordták zsákokban, a szalmából kazlat készítettek, a szalmát alomnak használták, a pelyvát az állatok etetésére használták. Új szalmával tömték meg a szalmazsákokat ilyenkor, ugyanis ezen aludtak.

Az asszonyok egész nyáron kapáltak cukorrépát, mákot, köményt. A férfiak mezőgazdasági munkát végeztek - évszaknak megfelelően. Télen az erdőben fát vágtak, amit szekérrel elvittek a Balaton partra, borra cserélték.

Kisboldogasszony napja (szeptember 8.)

A falu lakói ezen a napon engesztelő búcsújárást végeztek. Gyalog mentek Csatkára a búcsúba, ahonnan rózsafű­zért, mézeskalács szíveket, babákat hoztak. Magukkal vitték a templomi keresztet és zászlókat.

Szent Mihály nap

A templom védőszentje Szent Mihály arkangyal. Október első vasárnapján tartják a Mihály napi búcsút. Nagy készülődés előzte meg, mert a búcsú vasárnapján összejött a rokonság, ezen a napon mulattak a vendégek. Bú­csú hétfőn senki nem dolgozott, ilyenkor mulattak a falubeliek a kocsmában. Ezután kezdődtek a burgonya beta­karítás munkálatai, majd behordták a répát, kukoricát. A kukoricaszárat az állatok téli etetéséhez használták. 

Mindenszentek és halottak napja (november 1–2.)

Mindenszentek és halottak napján csendes megemlékezés keretében, gondolt vissza mindenki saját halottaira. 

Luca napja (december 13.)

Luca napján nem szabadott varrni, mert a hagyomány szerint, aki ilyenkor varrt, bevarrta a tyúkok fenekét, és a következő évben nem tojtak. 

Az adventi időszakban minden hajnalban hajnali mist volt (Rorate). November 25-től karácsonyig advent - nem volt mulatság. 

Karácsony

December 24-én éjféli mise volt, amit böjt előzött meg. Ezen a napon tejfölös bablevest főztek, és tejben áztatott kelt tésztát mákkal. Éjfél előtt házról-házra járt a tehén- és disznópásztor, köszönteni mentek. A tehenes sok bor­jút, a kanász sok malacot kívánt, ostorcsattogtatások, kürtölés közepette. A háziaktól ételt, bort, pénzt kaptak.

Karácsony első napján csak a misére mentek, a családok otthon maradtak, ilyenkor senki nem ment sehova.

Karácsony másnapján rokonlátogatások következtek.

Szilveszter napján este, a templomban év végi hálaadás, azután mulatozás következett jó hangulatban.

Polgári ünnepek

Lakodalom előtt 3 vasárnap kihirdették a párt a templomban. „Hirdetnek először, másodszor, harmadszor”. A lakodalomba személy szerint hívtak meg mindenkit. A szomszédokat nem szabadott kihagyni, mert átok volt a következménye. Egész héten folyt a sütés, főzés, készülődés. Szombat délelőtt volt a polgári esküvő, délután az egyházi. A lányos háznál elbúcsúztatták a menyasszonyt, a menyasszony köszönetet mondott szüleinek, majd muzsikus kísérettel elindultak a templomba. Miután megtörtént az esketés, hazamentek, elkezdődött a vacsora. A menü: tyúkhúsleves, a tyúkhúsleves mellé paradicsom és tejes mártás. Pörkölt, hordós káposzta. Éjjel hurka, kolbász, becsinált leves. Éjfélkor menyasszonyi tánc, az első vőfély ütötte vőfélybottal a nagy lábast. - "Eladó a menyasszony" - a vendégek pénzt raktak a tálba. Reggel muzsikaszóval a vendégsereg a férfi házához ment, ka­lács és forralt bor várta a vendégeket, majd újra visszamentek a menyasszonyi házhoz. Ha minden jól ment 9 hó­nap múlva megszületett a gyermek, a keresztszülőket általában ismerősi körből választották. Születés után 1 hét­tel történt a keresztelés. A keresztanya kosárba vitte a borlevest, 5 zsemlét, kuglófot, másnap tyúkhúslevest, ap­rósüteményt. Bort is vitt mindkét alkalommal 1 litert. A keresztelés egyházi szertartás keretében zajlott.

Ha a családban valaki meghalt, a házban ravatalozták fel. Az asszonyok virrasztottak, énekeltek, imádkoztak, gyászruhába öltöztek. A háziak borral kínálták a virrasztókat, mondván „Adj uram örök nyugodalmat neki!”. A temetésen minden lókúti család képviseltette magát, mindig sokan voltak, ez a mai napig jellemző! A hozzátarto­zók egy évig gyászoltak, sötét ruhát viseltek. A temetés napján halotti tort tartottak, azok voltak jelen, akik se­gédkeztek a temetésen. Egyházi szertartás szerint temettek. Az öngyilkosokat a temetőárkába temették.

Viselet

Hétköznapokon a nők kékfestő ruhát, a férfiak bőszárú len-nadrágot viseltek.Nyelvjárás

Nincs adat arról, hogy a bevándorló német népesség honnan érkezett. A napjainkig használt német nyelvjárás arra enged következtetni, hogy a bevándorló német népesség egy régi bajor nyelvjárást beszélt. A bevándorló lakosság zöme Bajorország ÉNy-i körzetéből, részben a Feketeerdőből vándorolt ide. Ezt bizonyítja, hogy a lókúti német lakosság jól megérti a kb. 30 km-re lévő tótvázsonyi német lakosság nyelvjárását.

Étkezés

Néhány ételkülönlegesség, amelyet még a mai napig is készítünk!

A lókúti ételek alapanyagát a burgonya és káposzta adja, amelyeket mindenki megtermelt saját kertjében. Téli időszakban csütörtökön és vasárnap volt húsnap. Kedvelt étel volt, melyet még ma is főzünk, a savanyú ká­poszta, krumplisgombóc, főtt, füstölt oldalas, sonka és kolbász. A káposztát hordóban savanyítják - gyalulás után, fűszerek, só hozzáadásával, mezítláb megtaposva indul erjedésnek, kb. két hét után már fogyasztható az ízletes házi, savanyú káposzta. A gombóc nyersburgonyából (lereszelve) lisztből, sóból készül. Sok hagyományos étel alapanyaga a burgonya. PI. sterc, krumplis pogácsa, tócsi. Vacsorára a tepertőhöz, kocsonyához főtt, sült krump­lit ettek. Nagyon finom, mai napig is készítjük a sztrapacska, mely savanyú káposzta, tepertő és kolbász párolása után fogyasztható. Hajdanán a kenyeret kemencében sütötték, általában hetente egyszer. Hosszúkás faedény­ben dagasztották, kemencében sütötték. Kelt tésztát is gyakran sütöttek nagymamáink, dédanyáink. Megemlíte­ném a kelt rétest, melyet én anyósomtól lestem el. Igazi sváb finomság. Az étkezési szokásokat tehát az úgy­mond, „anyagiak” már régen is alakították. Hétfőn, szerdán, pénteken általában levest, kelt tésztát, kifőtt tésztát készítettek, kedden, szombaton főzeléket. Csütörtökön és vasárnap találhattunk húst az étrendben! Annak elle­nére, hogy 2-3 hízót vágtak telente a családok, „Nagy ünnep volt az!”. Rokonok, ismerősök segédkeztek már kora reggeltől, miután leszúrták a disznót, pálinkáztak, majd pörzsölték, vakarták. Amikor tiszta volt, feldarabolták, szalonnát, combot, oldalast sóztak be fateknőben, melyet 6 hét múlva füstre akasztottak, a kolbásszal együtt. Készült tepertő, disznósajt, hurka. Estére, miután elkészültek mindennel, disznótort tartottak. Sült hús, sült hurka, kolbász, főtt krumpli, savanyúság volt a menü, és persze a jó bor.

Büszkén mondhatom, hogy én még ezekből a hagyományokból sok mindent átéltem, vannak, még amelyek to­vább élnek, anyáról lányra szállnak a mai napig.

Remélhetőleg ezzel egy keveset már megmentünk a múltból, a jelenben használva, a jövőnek!

Látnivalók

Lókút a Magas-Bakony egyik legszebb völgyében fekszik. Erdős hegytetők között, a Papos-tető, a Kőris-hegy, a Borzás-hegy koszorújában, s a házak fel is kapaszkodnak a hegyek oldalára.

Lókút elsősorban pihenő- és kirándulóhely. Tiszta levegője, a természet szépségei vonzzák ide a turistákat. Klí­mája meglehetősen sajátos: érezhetően hűvösebb, csapadékosabb, mint a légvonalban alig tíz kilométerre elte­rülő Veszprémé. Télen jóval több hó esik, és sokkal tovább meg is marad.

Az idősek szerint az sem ritka, hogy búcsú idején (szeptember 29.) már leesik az első hó, mely akár egész télen át megmarad. Ilyenkor előfordulhat, hogy az országban minden kopár, szürke, míg a Bakonyt méteres hó fedi. A völgy dél­keleti irányú nyitottságának köszönhetően tiszta időben a falu magasabb pontjairól jól látható a Balaton kékeszöld víztükre, ám e csekély távolság elle­nére akár több hetes késéssel köszönt a tavasz Lókútra, az ősz pedig sokkal ha­marabb érkezik. 

Római katolikus templom és plébánia

A lókúti templom 1868–1869-ben épült a kor ízlésének megfelelően neogótikus-romantikus stílusban. A 18x7,7 méteres alapterületű templomot Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték, s ezért Lókút község búcsúját szeptember 29-én, Szent Mihály napján tartják. Fekvése festői: a község főterének tekinthető egykori lóitató kút­tal szemközti dombtetőn, az iskola és óvoda karéja fölé magasodik. Előteréből kilátás nyílik a falura és a kör­nyékre, mögötte kálvária található. Noha nem a falu legmagasabb pontján épült, mégis szinte mindenhonnan látszik a faluban és környékén.

A plébániát a helybeli római katolikus hívek építették. Az 1788. december 23-án átadott épület a többszöri felújí­tásnak köszönhetően jelenleg is jó állapotban van.

I. és II. világháborús emlékmű

A templomból, új iskolából, tanítói lakásból álló építészeti együttes 1931 májusában új létesítménnyel bővült. Az I. világháború 51 hősi halált halt lókúti, pénzeskúti, gyertyénkúti katonáinak állítottak márványtáblát. A II. világ­háború áldozatainak emlékére (45 név) az 1990-es években helyeztek márványtáblát a templom előtt lévő em­lékmű másik oldalára. 

Nepomuki Szent János kápolna

A kápolnát Bertalan Terézia építtette 1812–1820 között az akkori Lókút és Óbánya puszta közti út mellé.

Szépek a régi parasztházak is, ezek közül sokat felújítottak az elmúlt időszakban, mi­vel több németországi lakos is letelepedett ide, s itt tölti az év egy részét. Valamen­nyi középület a falu főutcájában, a Bem utcában van.

Október első vasárnapján tartják a búcsút, a falunap rendezvényei pedig augusztus 20-án vannak. 

Lókútról szép kirándulásokat lehet tenni a környező hegyekbe, akár lóháton is, és remek vadászati lehetőségeket kínálnak a vendégeknek. 

Források

Az elkészítésben közreműködtek:

Schmidla Ferencné, Falman Viktorné, akik a hagyományokat és szokásokat elevenítették fel.

Surányi Mihály polgármester

Schoffhauzer Mártonné a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke

Irodalom:

Békefi Remig (szerk.): Emlékkönyv, melyet Magyarország ezeréves fennállásának ünnepén közrebocsát a hazai cziszterczi Rend. Veszprém, 1896.

Éri István: Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez. In: A Veszprém megyei múzeumok közleményei 5. (1966.) 143–180.

Lichtneckert András: Veszprém megye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései. 1690–1836. Veszprém, 2009. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 21. Lókútra vonatkozó források: 205–210.

Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek feleletei az úrbéri kilenc kérdőpontra 1768–1782. Vesz­prém, 2007. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 19. Lókútra vonatkozó források: 132–133.

Márkusné Vörös Hajnalka: A Veszprém megyei németek történetének levéltári forrásai. In: A magyarországi né­metek történetének levéltári forrásai 1670–1950. Szerk: Apró Erzsébet–Tóth Ágnes. Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas an der Ludwig-Maximilians-Universität, Munchen – MTA Etnikai.nemzeti Kisebb­ségkutató Intézet, Budapest 2010. 930–1025.

Márkusné Vörös Hajnalka: Kálváriák a Veszprém megyei német falvakban. In: Háztörténetek. A dunántúli néme­tek kulturális jellemzői. Szerkesztette: Márkusné Vörös Hajnalka – Mészáros Veronika. Veszprém, 2006. 231–244.

Ny. Nagy István: Pesty Frigyes kéziratos helynévtára. Történelmi Veszprém megye. Pápa, 2000. Lókútra vonat­kozó adatok: 117.

Veress D. Csaba: Lókút története. Egy bakonyi község múltja és jelene. Veszprém, 1996.

Levéltári források:

Lókút 1758-ban kelt telepítési szerződése és az 1774, 1779 kelt úrbéri szerződések a Veszprém Megyei Levél­tár (rövidítve VeML) úrbéri irataiban az urbáriumok (VeML IV. 1.g.aa.) között találhatók.

A Veszprémi Törvényszék úrbéri törvényszéki irataiban (VeML VII. 1.b.) található Nagytevel úrbéri birtokrendezé­sének, tagosításának és elkülönítésének iratai (1857-1864). A perdokumentumok mellékletei között található: a helység urbáriuma (1770), bemondási tábla (1854), a legelő- és erdőbecsű (1854, 1857), a település felmérési és elkülönítési birtokkönyvei (1860-1868).

A település kataszteri felmérésinek (1923, 1942) szöveges anyaga az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában (VeML VI. 103.b.), a hozzátartozó térképek a térképgyűjteményében elérhető.

Lókút telekkönyvi iratai a Veszprém Megyei Levéltárban a Zirci Járásbíróság telekkönyvi irataiban (VeML VII. 7. d) találhatók. A telekkönyvi iratok vezetése (az 1868:54. tc. 19. §-a szerint) a törvényszékek hatáskörébe tartoztak, s a kezelést a telekkönyvi hivatal végezte. E jogszabályi rendelkezések jelentettek kiindulópontot az 1855-ben ke­letkezett és 1967-ig működő, s a magyar igazságszolgáltatásra épülő telekkönyvezésnek. Így alakult ki a telek­könyv és lett az ingatlanok tulajdonjogának és az ehhez kapcsolódó egyes jogok (például jelzálog, haszonélvezet stb.) tárháza. Lókút telekkönyvi iratainak vezetése a Zirci Járásbíróság hatáskörébe tartozott. Itt vezették a telek­könyvi alapiratokat, melyekben adás-vételi szerződések, hagyatéki határozatok, jelzálog kivetések, az 1920-as évek földreformjának végrehajtására vonatkozó iratok találhatók, kiváló hely-, birtoklás- és családtörténeti forrá­sok.

Lókút kisközség polgári kori iratai közül csak töredékes anyagok kerültek levéltárba. Az olaszfalusi körjegyzőség iratain kívül a kisközség képviselőtestületi jegyzőkönyvei (1926-1935), számadási főkönyve és terménynaplója (1941-1947) kutatható.

A községi alapszabályok és szabályrendeletek levéltári gyűjteményében (VeML XXI. 102.) található Lókut községi szervezési szabályrendelete (1948), valamint a bor, hús, sör, fogyasztási és húsvizsgálati díjakról szóló szabályren­deletek (1948).

A Zirci Járási Ipartestület 1923-ban alakult. Székhelye Zirc volt, hatásköre a zirci járás településeire terjedt ki. Az ipartestület működési területén német anyanyelvű és identitású iparosok működtek többek között Lókúton. Az ipartestületi iratok sorozatai: I. Ipartestületi elöljárósági- és közgyűlési jegyzőkönyvek (1941–1949. II. Ügyviteli iratok: iktatott iratok (1945–1948), hadifogságban lévő iparosok jegyzéke (1946) és az Ipartestület könyvtárából kikölcsönzött könyvek jegyzéke (1941–1943). III. Tanoncszerződések (1923–1944). IV. Munkakönyvi alapiratok: a) munkakönyvek bejegyzéseiről vezetett nyilvántartás (1905–1949), b) iparossegédek törzskönyve (1923–1925. A segédlajstromokhoz és a tanonc-felszabadítási iratokhoz betűsoros mutató készült.

A település iskoláinak iratai ugyancsak a Veszprém Megyei Levéltárban találhatók. Az 1838–1849 közötti időszak helyi iskolájáról, a tanulók létszámáról, a tanítókról, a nevelés állapotáról (a tanítás nyelvéről) készült kimutatá­sok Veszprém vármegye nemesi közgyűlésének nevelésügyi irataiban (VeML IV. 1. r) vannak.

Veszprém vármegye Tanfelügyelőjének irataiban (VeML VI. 501) található az a törzskönyv, amely az 1884–1887 közötti időszak több mint 300 megyei elemi iskolájának állapotát rögzíti. Az I. törzskönyv adataiban megtalálható a lókúti iskola alapításának éve, fenntartója, a tanító adatai, a tanulók száma, az iskola épületének és taneszköze­inek pontos leírása. A II. törzskönyv az iskolák vagyoni állapotát és kiadásait rögzítette.

Lókút római katolikus elemi népiskolájának iratai 1923–1947-ig a (VeML VIII. 291.) fondszám alatt, a lókúti ál­lami általános iskola iratai1947–1982-ig a (VeML XXVI. 171.) fondszám alatt, az óbányai nevelőotthon ira­tai 1960–1996-ig (VeML XXVI. 643.) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók.

Lókút katolikus lakosságát 1766-től a helyi plébánián anyakönyvezték. 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek. A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai (1828–1895) a Veszprém Megyei Levél­tárban kutathatók (VeML IV. 482). Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Az állami anyakönyvi Lókút német lakosságának kitelepítésével kapcsolatos iratok 1946–1949 (kiosztási birtokívek, földhözjuttatottak­ról kimutatások, kataszteri birtokívek, leltárak, jegyzőkönyvek és határozatok) a Veszprém Megyei Földhivatal Birtokrendezési Osztályának irataiban (VeML XXIV.201.b.), a kitelepítettek névjegyzékei, németek által visszaha­gyott javak leltárai, jegyzőkönyvek és határozatok a Veszprém Megyei Földhivatal Telepítési Osztályának és a nagyteveli telepfelügyelőjének irataiban (VeML XXIV.201.c, XXIV. 207.) találhatók.

A lókúti Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet iratai (VeML XXX. 493) 1959–1960-ig kerültek a Veszprém Me­gyei Levéltárba.

A Lókúti Községi Tanács iratai: Tanácsi és VB-ülési jegyzőkönyvek 1950–1973-ig, valamint tanácsi iratok 1952–1957-ig szintén a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML XXIII. 827).